Egészségfesztivál a Virágfürdőben augusztus 26-án

Czanik Balázs a mozgásszegény életmód negatív hatásaival mindennap találkozik személyi edzőként, amikor a fogyni vágyók hozzá fordulnak segítségért. Ezért missziójának tekinti, hogy minél több emberrel szerettesse meg a mozgást.

„Úgy gondoltam, hogy a nyaralás, pihenés pillanatait ragadom meg, amikor sokan töltik az idejüket a strandon, nem rohannak sehova, és egy kicsit talán jobban elgondolkodnak azon, hogy szükséges volna változtatni az életmódjukon. Ebben fogok segítséget nyújtani a csapatommal, ugyanis a kicsi gyerekektől a felnőttekig, minden korosztálynak több mozgásformát is bemutatunk, hogy a kellemes strandolás közben kedvet kapjanak és örömüket leljék a sportolásban.” – mondja.

Az érdeklődőknem csak a mozgással, hanem az egészséges étkezéssel, bio készítményekkel, szabadtéri edzési lehetőségekkel is megismerkedhetnek a roadshow-n, azaz valódi egészségfesztiválon találják majd magukat, ahol a szórakozás sem marad el.

„Néhány éve szerveztünk hasonló rendezvénysorozatot, óriási sikerrel. Annak tapasztalatai alapján úgy állítottuk össze a programot, hogy igazán érdekes, üdítő elemek legyenek benne. Az egészségfesztiválon az érdeklődők kipróbálhatják a Capoeira Aerobikot, zumbát, alakformáló tornát, aquafitneszt, lesznek karate- és táncbemutatók és gyerek torna is. Igaz, nem könnyű mozgásra bírni az embereket a 35 fokos hőségben,  ezért úgy tartjuk a tornákat, hogy a vízben is meg lehet csinálni a gyakorlatokat. Így a kezdeti bátortalanság után egyre többen csatlakoznak, és élik át a közös sport élményét. Olyannyira, hogy az egyik rendezvény felénél eleredt az eső, de ragaszkodtak az emberek a program megtartásához, úgyhogy szakadó esőben csinálták végig. ” – meséli Czanik Balázs.

Bár a felmérések azt bizonyítják, hogy rengeteg a cukorbeteg, a túlsúlyos és a szívproblémákkal küzdő; keveset sportolunk és egészségtelenül táplálkozunk, a fitnesz edző mégis úgy látja: egyre többen tesznek az egészségükért.  „Hatalmas öröm számomra, hogy nem csak sokan mozognak, hanem rengetegen jönnek oda hozzám és a csapatom tagjaihoz életmód tanácsért.Ezt augusztus 26-án, szombaton a Virágfürdőben is megtehetik.”

 

Czanik

« Vissza a hírekhez

Ugrás a fejlécre
Ugrás a navigációra